Döntöttek: csődköltségvetéssel megy neki 2025-nek Budapest
Összeállt a TISZA–DK–Karácsony-koalíció.
Nagy vita körvonalazódik a szolidaritási hozzájárulás kapcsán. Sára Botondék megteszik a szükséges lépéseket.
„A törvény szolidaritási hozzájárulást érintő szakaszai, illetve melléklete 2025. február elsején lépnek hatályba. Ezt követően – ahogyan azt Sára Botond főispán korábban is jelezte –, a kormányhivatal megteszi a szükséges lépéseket” – közölte Budapest Főváros Kormányhivatala az ATV megkeresésére annak kapcsán, hogy
Karácsony Gergelyék úgy fogadták el az idei fővárosi költségvetést, hogy 50 milliárdot nem fizetnek be.
Az iránti érdeklődésükre, hogy van-e jogi relevanciája annak, hogy a Fővárosi Közgyűlés – a 2025-re meghatározott 89 milliárd szolidaritási hozzájárulás helyett 50 milliárddal kevesebbel, 39 milliárddal – december 18-án fogadta el az idei büdzséjét a Kormányhivatal azt a választ küldte a csatornának, hogy „a helyi jogalkotónak folyamatosan figyelnie kell, hogy az adott önkormányzati rendelet összhangban van-e a magasabb szintű jogszabályokkal, sőt, már a rendelet megalkotásakor biztosítania kell, hogy a jogszabály illeszkedjen a jogrendszer egységébe.
Ezért törvényességi szempontból nincs jelentősége annak, hogy Budapest Főváros Önkormányzatának Közgyűlése a főváros költségvetésről szóló rendeletét korábban szavazta meg, mint ahogyan elfogadták volna a központi költségvetésről szóló törvényt.”
Mint ismert, a főváros pár nappal hamarabb szavazta meg a csődköltségvetésként is emlegetett büdzsét, mint a parlament a 2025-ös központi költségvetést, amely megszabta azt a 89 milliárdos szolidaritási hozzájárulást, amit Karácsonyéknak be kell fizetnie – írta az ATV.
A portál felidézte, hogy Budapest főispánja még a fővárosi költségvetési szavazás előtt úgy nyilatkozott az 50 milliárd kapcsán, hogy a szolidaritási hozzájárulás fizetésére kötelezettek körét és az adó mértékét a költségvetési törvény határozza meg, átlátható és egyértelmű szabályok szerint.
„Amennyiben a főváros költségvetése nem felel meg ezeknek a szabályoknak, törvénysértő, amivel szemben kötelessége fellépni a kormányhivatalnak
előbb törvényességi felhívással, végső esetben pedig bírósághoz kell fordulnia a törvényesség helyreállítása érdekében”
– jelentette ki a főispán.
Ezt is ajánljuk a témában
Összeállt a TISZA–DK–Karácsony-koalíció.
A Kormányhivatal arról is tájékoztatást adott, hogy mikor küldik el a főpolgármesteréknek a törvényességi felhívást. „A törvény szolidaritási hozzájárulást érintő szakaszai, illetve melléklete 2025. február elsején lépnek hatályba. Ezt követően – ahogyan azt Sára Botond főispán korábban is jelezte –, a kormányhivatal megteszi a szükséges lépéseket”.
Mint ismertették, a kormányhivatal törvényességi felhívással fordul a Fővárosi Közgyűléshez, 30 napos határidőt adva a jogszabálysértő helyzet megszüntetésére. Amennyiben a megállapított határidő eredménytelenül telik el, a kormányhivatal indítványt nyújthat be a Kúriához, kérve a jogszabályellenes rendeleti szabályozás megsemmisítését – idézte az ATV.
Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, Sára Botond főispán közölte, hogy Kiss László, Óbuda DK-s polgármestere tavaly augusztus óta letartóztatásban van, ennek ellenére jogellenesen felveszi a fizetését. Sára arra hívta fel a figyelmet, hogy ebben az esetben úgy szól a jogszabály, hogy bármely vezető mentesül a munkavégzés alól, hiszen nem tud dolgozni, és fizetés sem jár neki. De Kiss a tiszteletdíja mellett még a cafeteriát és a költségtérítését is megkapja hónapok óta.
Ezért Budapest kormányhivatala úgy döntött, hogy törvényességi felhívással fog élni a képviselő-testület, mint munkáltató felé, és követelni fogja, hogy a jogalap nélkül kifizetett pénzeket Kiss László fizesse vissza.
Ezt is ajánljuk a témában
Sára Botond főispán közölte, Budapest kormányhivatala úgy döntött, követelni fogja, hogy a jogalap nélkül kifizetett pénzeket Kiss László fizesse vissza.
Nyitókép korábbi felvétel. Fotó: MTI/Ilyés Tibor
***
Ezt is ajánljuk a témában
Sára Botond szerint Karácsony Gergely nem mond igazat a szolidaritási hozzájárulással kapcsolatban.